|
Demi Lovato
Magánélet Demi Lovato Texas-ban született, azon belül Dallas-ban, spanyol, ír és olasz vér csörgedezik az ereiben. Két lánytesója, név szerint Dallas, aki szintén színész és énekes, öt évvel idősebb Deminél. Madison, a fél testvére, tíz évvel fiatalabb mint Demi. Édesanyja Dianna Hart, országos felvevő művész volt. Az édesapja Patrick Lovato, Új Mexikóba költözött, miután elvált Diannatól 1994-ben. Sok egészségügyi problémával küzdött, és sajnos ritkán látja Demi-t. Apa és lánya 2008 februárjában négy év kihagyás után újra találkoztak, mikor Demi meglátogatta apját. A Grapevine-Colleyville Independent School District iskolába járt, ahonnan a Cross Timbers Middle Iskolába ment, ahol három éven keresztül énektagozatos osztályba járt. Karrier Demi 6 évesen kezdett el színészkedni, amikor megkapta az első főbb szerepét, Angela-t játszotta a Barney & Friends-ben. Ahogy telt-múlt az idő, Demi elkezdte építeni az énekesi karrierjét, és vendégszerepet kapott a Prison Break-ban, a Split Ends-ben és a Just Jordan-ban. 2007 januárjában megkapott egy főbb szerepet a Disney Channel egyik sorozatában a As the Bell Rings-ben, ahol Charlotte Adams-ot játszotta. Demi szintén főszerepet játszik a Disney Channel Original filmjében a Camp Rock-ban, aminek premierje 2008 június 20.-án volt az USA-ban. Filmográfia
Most pedig képeket láthattok, Demi stílusáról!!!
Ez a szürke ruha,illik Demi alakjához.A cipő és a kiegészítők, pedig a ruhához illenek nagyon.Nah,de persze Demihez is illik.
Ez a ruha összeállítás, aztán tényleg nagyon Demihez illik.A felül hosszított szoknya, amugyis divat. Elmondhatjuk,hogy nagyon stílusosan öltözik.!!
Ezen ruha összeállítás szintén passzol Dem stílusához! A kalap pedig egy Mitchie Torres stílust sugároz. Ez egy inkább alkalmibb összeállítás.
Demi most egy "hétköznapi" szerelésben sétálgat.
Itt is egy hétköznapi szerelést visel. A naci, a póló és a mellény, valamint a csizma, nagyon hozzásimul a testéhez.Ami, az ő esetében nagyon jó. Demi aláírása
Most pedig, néhány Demis fejlécet csináltam nektek! Még lessz több is. Ha valamelyik megtetszett, vagy csak elakarod vinni, akkor kérlek írj egy üzit a VK-be!És én pedig elküldöm neked eredeti méretben! Írd meg a neved és az e-mail címedet,valamint a fejléchez tatizó kódot! 001.
002.
|
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!